Mikor szerzi meg Robert Lewandowski az első világbajnoki gólját? Az átok továbbra is tart, pedig Mexikó ellen büntetőt is lőhetett, de abból sem tudott betalálni. Lengyelország a második fordulóban Szaúd-Arábia ellen lép pályára, akik meglepetésre legyőzték Argentínát. A szaúdiak számára a kiharcolt pontelőny megtartása a tét, míg a lengyeleknek ez egy kőtelező győzelem, de Argentína is így készült az első meccsére.

Lewandowski végre elkapja a fonalat?

Szenvedtek a lengyelek Mexikó ellen, Robert Lewandowski eldönthette volna a találkozót, de büntetőt hibázott. Az átok továbbra is tart, hiszen Lewandowskinak látványosan nem megy a nagy tornákon. A kivétel erősíti a szabályt, így a tavalyi Eb-n három gólt szerzett, de világbajnokságon nem talált még be. Azt lehetett gondolni, hogy majd Katarban változik a helyzet, de Mexikó ellen sem volt élete formájában.

Ezért is érdekes, hogyan teljesít majd Szaúd-Arábia ellen, akik meglepetésre legyőzték Argentínát. A lengyelektől itt nem fér bele, hogy öt védővel játszanak. Mexikó ellen ez talán még belefért, bár ott is visszás volt, hogy egy Lewandowskival felálló válogatott inkább a biztonsági játékra törekszik. Abból azonban óriási pofára esés lehet, ha a lengyelek is arra apellálnak, hogy majd kiütik a szaúdi csapatot, mert Argentína is ebbe a hibába esett.

Szaúd-Arábia továbbjuthat!

Fantasztikus siker Argentína ellen, amihez kellett az is, hogy a bíró csak a meccs végére találja meg a sárga lapokat, hagyta, hogy a szaúdiak agresszívan játszanak végig, de ez kit érdekel? Messiék lefagytak, gyakorlatilag öt perc alatt kaptak két gólt, míg az első félidőben egy csomó helyzetet elszórakoztak. Szaúd-Arábia azt hozta, amit tudott, végig maximális hőfokon pörögtek, ez a lelkesedés kellett a sikerhez.

Mohamed bin Szalmán szaúdi uralkodó a győzelmet követő napot ünnepnappá nyilvánította. A siker abból a szempontból is fontos, hogy segíthet kedvezőbb megítélést biztosítani egy szaúdi vb-pályázat esetén. A történelmi győzelmet követően azonban még nem jutott tovább Szaúd-Arábia.

A meccs hajrájában ráadásul megsérült az egyik védőjük (őt meg kellett műteni), illetve sok-sok játékosok kapott az utolsó 20 percben büntető lapot. Ez utóbbi azért is fontos, mert ha nem tudnak nyerni a lengyelek ellen, de több labdarúgójuk sárgát kap, akkor az eltiltásokkal is számolniuk kell az utolsó csoportmeccsen.

A második meccsnek egyelőre azonban úgy mehet neki Szaúd-Arábia, hogy győzelem esetén biztosan továbbjutottak. Azért egy ilyen lelkesen támadó csapat számára ez óriási motivációt jelent. Argentína védekezése fegyelmezett, de még őket is meglepték, akkor mi lesz a lengyelekkel? A mexikóiak ellen is kihagytak hátul, akkor Lozano és a többiek képesek voltak meglepni őket, nem fér bele ugyanez Szaúd-Arábia ellen.

Mire fogadjunk a Lengyelország – Szaúd-Arábia összecsapáson?

Argentína kínos veresége után, nehéz Szaúd-Arábia meccsére tippelni. Ennek legfőbb oka, hogy hasonló lelkesedéssel, mint amit az első meccsen produkáltak, meglephetik a lengyeleket is. Robert Lewandowski nincsen csúformában, Milik vagy Piatek hiányzik a csatársorból, de nem biztos, hogy a lengyel szövetségi kapitány kockáztat. Megeshet, hogy a Zielinski – Lewandowski duótól várja majd, hogy megoldják a győzelmet.

Az 1.80-as szorzó nagyon csábító a lengyelekre, de látva az első meccset, jobb ebből kimaradni. Van azonban egy tipp, amely bizony ajándék lehet: Saud Abdulhamid szabálytalanságai 1,5 felett 2.12-ért. Az első meccsen hat alkalommal rúgta fel az argentin játékosokat, ezért a jutalma egy sárga lap volt. Ő a szélen védekezik, de sokszor húzódik középre, hogy megállítsa a támadásokat.

Az ő oldalán lehet majd Zielinski, illetve gyakorta találkozhat majd a baloldalról közép felé cselező Lewandowskival is. Ha Abdulhamid ugyanazt hozza, amit az első meccsen – lelkesedésben és szabálytalanságokban -, akkor ennek a tippnek jönnie kell. Érdemes még figyelni az élő piacokon a hosszabbítást is, hiszen, ha a felek átmennek egymás aprításába, akkor könnyedén lehet 10-15 perc ráadás is.

Unibet: Befizetési bónusz 20.000 Forintig és 60 ingyenes pörgetés új játékosoknak!
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Powell

Gratulálunk, Powell!

A nyertes tipp: 1, Piotr Zieliński, 35. perc, beküldve: 2022.11.26 13:56 CET