Kezdőlap Helyszínek Al-Rajján – Ahmad bin Ali Stadion

Al-Rajján – Ahmad bin Ali Stadion

Al-Rajján városában található az Ahmad bin Ali Stadion, más nevén az al-Rajján Stadion. A létesítmény elődjét 2003-ban építették, de a világbajnokság miatt lebontották 2015-ben, hogy a 80%-át (egyes információk szerint 90%) újból felhasznosítva megépülhessen az új komplexum, amelynek befogadóképessége 40740 fő és amelyet a világbajnokság után 21 ezer fősre csökkentenek, majd az Al-Rayyan SC otthona lesz.

Ha fogalmazhatunk úgy, akkor ez egy újrahasznosított, modern szemléletben épült stadion, hiszen az előzőt „kidobhatták” volna, ehelyett szinte teljességgel felhasználták. Az építkezésben részt vett egy indiai konglomerátum, a tervezést pedig az Al-Rajján városát körülvevő homokdűnék inspirálták, így a homlokzat jóformán a homokdűnék hullámzására, míg a bonyolult geometriák az élővilágra emlékeztetnek.

A stadion a természettudatosság jegyében készült, fákat nem vágtak ki az építése során, illetve egy környezetbarát metróval lehet eljutni a létesítményig, amely mindössze 20 km-re van Dohától. A komplexum „házigazdája” Wales lesz a csoportkör alatt, ugyanis a válogatott ebben a stadionban játssza majd az összes mérkőzését, köztük az Anglia – Wales rangadót is.

Az Ahmad bin Ali Stadionban rendezett mérkőzések

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
nov 21. Egyesült Államok 1 - 1
(1 - 0)
Wales M4
nov 23. Belgium 1 - 0
(1 - 0)
Kanada M4
nov 25. Wales 0 - 2
(0 - 0)
Irán M4
nov 27. Japán 0 - 1
(0 - 0)
Costa Rica M4
nov 29. Wales 0 - 3
(0 - 0)
Anglia M4
dec 1. Horvátország 0 - 0
(0 - 0)
Belgium M4
dec 3. Argentína 2 - 1
(1 - 0)
Ausztrália M4