Kezdőlap Helyszínek Lusail – Iconic Stadion

Lusail – Iconic Stadion

Nagy merészség ikonikusnak nevezni egy stadiont, de ugye az is merészség, hogy télen tartják a világbajnokságot, szóval miért ne lépték volna meg ezt is a katariak? Ezt a stadiont 2017-ben kezdték építeni, és 2021 novemberében adták át a nagyközönségnek. Az építmény brit tervezésű, nevezetesen a Foster + Partners cég munkája, akiknek a MANICA Architecture segítsége is kellett, hogy megidézzék a keleti világ tálait és edényeit a stadion formájával és kinézetével. Azt gondolom, ezt sikerült is elérniük, az alábbi kép alapján legalábbis.

Előre veheted a mérget rá, hogy a magyarul „lószaili” stadion kapcsán lesznek szóviccek a lovak és végtermékük kapcsán. Háromszög elemekkel felépülve, bronz színben pompázik, ha elfeledjük a vendégmunkások ezreinek halálát, akkor egészen szép látványt nyújt a világbajnokság egyik legfontosabb helyszíne. 700 millió euróba került, a nézők hat hídon juthatnak be a nézőtérre, amelyek egy vízzel töltött árok felett futnak. Ahogy az már megszokott, a stadion rejt magában üzleteket, de még hotelt is.

Lusail stadion. Fotó: Sanjay JS / Shutterstock.com

Néhány társához hasonlóan, nem fog üresen az enyészet martalékává válni, mert csökkentik méretét a foci-vb után. Összesen 6 csoportmeccset rendeznek majd az Iconic stadionban, vagy ahogy még hívják Nemzeti Stadionban, ezen túl pedig egy-egy nyolcad-, negyed- és elődöntőt, valamint a döntőt is! Az aréna első találkozója november 22-én lesz, az argentinok fogják majd várhatóan legyőzni Szaúd-Arábiát, Messi duplájával egy unalmas mérkőzésen.

A Lusail Iconic Stadionban rendezett mérkőzések

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
nov 22. Argentína 1 - 2
(1 - 0)
Szaúd-Arábia M4
nov 24. Brazília 2 - 0
(0 - 0)
Szerbia M4
nov 26. Argentína 2 - 0
(0 - 0)
Mexikó M4
nov 28. Portugália 2 - 0
(0 - 0)
Uruguay M4
nov 30. Szaúd-Arábia 1 - 2
(0 - 0)
Mexikó M4 Sport+
dec 2. Kamerun 1 - 0
(0 - 0)
Brazília M4
dec 6. Portugália 6 - 1
(2 - 0)
Svájc M4
dec 9. Hollandia 2 - 3 [B]
(2 - 1)
Argentína M4
dec 13. Argentína 3 - 0
(2 - 0)
Horvátország M4
dec 18. Argentína 4 - 3 [B]
(-1 - -1)
Franciaország M4