Meglehetősen lassú játékkal próbálkozott Horvátország válogatottja az első körben, döntetlen lett a vége Marokkó ellen. A kanadai nemzeti csapat pedig lelkesen támadott, de Belgium jobbnak bizonyult egyetlen góllal.

Modric tükrözi a teljesítményt

Minden benne volt a Real Madrid játékosának mutatott játékában, nyögvenyelősen, lassan és körülményesen tette-vette a játékszert. Voltak elkésett belépői, nem tudta felvenni ő sem és az egész horvát csapat sem a marokkói gyorsaságot, ezért inkább visszavontan védekeztek. Passzolgattak amolyan meddő módon, Modric például 90%-os hatékonysággal kereste társait, de nem volt egyetlen kulcspassza sem. Néhány ritmusváltás során próbálkozott indítással, értékelhető eredmény nélkül, illetve vállalkozott lövésre is, ami messze a kapu felett szállt el. Nagyjából így jellemezhető az egész horvát válogatott első mérkőzése.

Luka Modric. Fotó: Ivica Drusany / Shutterstock.com

Amikor átjutott egy marokkói kontra vagy épp elől maradt a horvát csapat, akkor azért látszott, hogy nem véletlenül kell ez a visszavont játék. Nem tudtak gyorsan visszazárni a védők, különösen Ziyec zavart eredményesen a szélen, és ez mindenképp reménykeltő lehet Kanada számára. Lovren sokat dolgozott, az ő jobb teljesítménye kiemelkedett, miközben azért a középpályás szűrés nem igazán jött össze. Valahogy a kapuban lévő Livakovicot sem érzem életbiztosításnak a kapuban, szóval mindent nézve, enerváltan támadó, lassan játszó horvátokat láthattunk.

Eredmény nélküli aktivitás

Össze sem hasonlítható a horvátok kedvével a kanadai hangulat, ami nagyon lelkesnek írható le, bár eredményre nem vezetett. Ha az xG-t nézzük, tehát a várható gólok mutatóját, akkor nem Belgiumnak kellett volna nyerni, hanem Kanadának, mely több lövést mutatott be, több helyzete is volt, más kérdés hogy gólra játsszák, és abból csak a belgák szereztek egyet. Alphonso Davies hőtérképét érdemes megnézni, gyakorlatilag mindenhol feltűnt, mindkét szélen, középen és hátul is tevékenykedett. Annyira nagy volt az igyekezete, hogy a büntetőt elrontotta, pedig ha az bemegy, egészen másról beszélhetnénk.

Alphonso Davies. Fotó: Chris McPhee / Shutterstock.com

Összesen 22-szer lőttek a kanadaiak, ebből 8 ment blokkba, 11 pedig a kapu mellett szállt el, mindössze 3 volt pontos. Valahol jelzi mi is volt a legnagyobb gondjuk, ügyesen és lendületesen támadtak, majd a támadó harmadban, a kapuk előtt viszont már nem voltak hatékonyak és magabiztosak. A védelmükre mondhatjuk, hogy jól működött végül is, mert csak egyszer kapitulált, de valahogy a belgák nem igazán találták a ritmust, és nem is veszélyeztettek annyit, mint amennyit előzetesen talán várt tőlük mindenki.

Mire fogadjunk a Horvátország – Kanada mérkőzésen?

Szeretnék optimista lenni, hogy majd a horvátok nagyot váltanak és nem akarják ezzel a lassú, kissé zárt dominanciával megölni a kanadai lelkesedést, de lehet nem cáfolnak meg. Ha pedig így lesz, akkor mezőnyjátékot láthatunk, kevés igazi helyzettel és kevés góllal. Az eredménykényszer generálhatna nyílt játékot, de manapság ez már inkább biztonsági stílust hoz, főleg egy ilyen rutinos horvát együttes esetében. Nem lesz túl izgalmas mérkőzés.

Unibet: Befizetési bónusz 20.000 Forintig és 60 ingyenes pörgetés új játékosoknak!
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Pisti1987

Gratulálunk, Pisti1987!

A nyertes tipp: 1, Andrej Kramarić, 18. perc, beküldve: 2022.11.25 16:41 CET