Ilyen párosítás a kieséses szakaszban szokott többnyire bekövetkezni, de Spanyolország és Németország ezúttal már a csoportkörben találkoznak. Ellentétes módon kezdték a tornát, így aztán komoly tétje is van az összecsapásnak!

Kimaradtak a német helyzetek

Minden jól kezdődött a németek számára a japánok elleni nyitányon, az első félidőben több mint 80%-ban náluk volt a labda, saját kapujához szorították az ellenfelet. Többször előfordult, hogy percekig csak saját tizenhatosán belül blokkolta a német lövéseket Japán, amely hősiesen viselte a rohamokat, és igazából bravúrosnak mondhatóan lehozta egyetlen kapott góllal az első félidőt. A szünetet követően aztán megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek, ugyanis a japánok jöttek, láttak és megfordítva a találkozó állását, megnyerték a meccset. Az első 45 percben a németek mindössze 1 lövést engedtek az ellenfélnek, a második 45 percben aztán már tízszer is próbálkozhattak a Itóék.

Thomas Müller – Fotó: ph.FAB/Shutterstock.com

Két főbb hiányosságról beszéltek a németek kapcsán a torna előtt, az egyik a csatár pozíció, és hogy nincs oda ember, ezért egészen Mario Götzéig kellett mennie a keresésnek, majd behívásnak. Ha úgy vesszük, hogy mennyi helyzet maradt ki, leginkább az első játékrészben, akkor ez a csatárhiány megjelent a találkozón. A másik emlegetett probléma a szélső védők gyengesége, amit aztán ki is használtak a japánok. Bár ez is összetett kérdés, mert csapatszinten esett vissza Németország, ráadásul jelentősen a szünetet követően. A spanyolok ellen, ezek a negatívumok még jobban előtérbe kerülhetnek.

Gólzáport rendeztek a spanyolok

Valószínűleg a spanyolok sem hitték, hogy ennyire könnyű dolguk lesz, de Costa Rica védelme mindenhez segítséget nyújtott. A szélek szinte teljesen üresen maradtak, a fellépő spanyol szélsővédők simán nyargalásztak, de középen sem akadtak túl nagy ellenállásba a belső középpályások, simán osztogathatták a labdákat, a lassú és körülményes costa ricai játékosok mellől. Ennek aztán gólfesztivált lett a vége, több rekordot is elérve 7:0-ra nyerték az első meccsüket. Nem igazán jöttek ki a spanyol hiányosságok, sőt annyira könnyű dolguk volt, hogy még Alvaro Morata is gólt tudott szerezni.

Dani Olmo – Fotó: Alizada Studios/Shutterstock.com

Pedig vannak gondok a spanyoloknál is, amelyek közül egyet biztosan tesztelnek majd a németek, ez pedig a védelem. Persze lehetne erre kontrázni, hogy Costa Ricának még kapura lövést sem engedtek, de ez talán a lassú dél-amerikai válogatott hibája, mintsem a spanyol védelem erénye. A németek azért komoly nyomás alá tették Japánt, és annyi emberrel, gyakorlatilag sűrű erdőt képezve, nem mindig volt hely a német támadóknak lövésre. Ilyet a spanyolok aligha fognak megtenni, és akkor az egyéni hibák dominálhatnak, amiből azért születhet német gól.

Mire fogadjunk a Spanyolország – Németország összecsapáson?

Most vagy soha alapon, egyszerűen adja magát a mindkét csapat szerez gólt! A németek egyetlen igazán értékelhető része a támadásépítés effektív módja volt, tehát pillanatok alatt a japán kapu előtt voltak, és próbálkoztak, miközben a spanyolok is rohamoztak rendesen. Egyik félnek sem annyira jó a védelme, hogy ilyen szintű offenzív erőket nullán tudna tartani. A találkozó esélyesei nálam a spanyolok, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a Costa Rica elleni meccsel, mert bűn gyengén, nagyon rossz napot kifogva játszottak a dél-amerikaiak.

Unibet: Befizetési bónusz 20.000 Forintig és 60 ingyenes pörgetés új játékosoknak!
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Sound

Gratulálunk, Sound!

A nyertes tipp: X, Álvaro Morata, 51. perc, beküldve: 2022.11.27 11:59 CET