Franciaország jobb, sokkal komplexebb és annyira hosszú a padja, hogy Lengyelország nem tudja felvenni vele a versenyt. Hatalmas meglepetés lenne, ha mégsem a franciák jutnának tovább ebből a nyolcaddöntőből!

Kiemelkedő védekezés

„Fizikálisan nagyon erős a francia válogatott, gyorsan játszanak, ráadásul a kezdőből 6-7 játékos kiemelkedő szinten tud védekezni. Mivel összességében a csapatvédekezés így sem kiemelkedő, ezért fontos, hogy egyénileg megoldják a nehezebb helyzeteket, Griezmann is visszazárjon, labdákat szerezzen. A franciák eddig a vb-n az egyik legjobb produkciót tették le az asztalra” – írtuk korábban a gallokról, még a Tunézia elleni mérkőzés előtt.

Antoine Griezmann – Fotó: ph.FAB/Shutterstock.com

A franciák támadókedve az egekben, az egész mezőnyt figyelembe véve, második helyen állnak a lövések számában, labdabirtoklásban hetedikek, míg passzhatékonyságban az ötödikek, de mindezek ellenére, bőven dobogósok a profi, összeszedett játékban. Kicsit olyan, mintha az utolsó csoportmeccset leadták volna, de ez nyilván mindössze merész spekuláció, a fogadásoknál mérvadónak az első két csoportmérkőzést vegyük!

Lewandowski nagyon akar bizonyítani

Nem kezdték jól a világbajnokságot a lengyelek, mindössze döntetlen Mexikó ellen, aztán jött Lewandowski és a második meccsen győzni tudtak. „Volt pár ígéretes támadásuk, de jobbára az ellenfél hibáiból élt Lengyelország. Arra pedig nem alapozhatnak, hogy majd az argentin védelem sorra hibázik és majd találnak belőle egy vagy több gólt. A lengyelek továbbra is a védekezést erőltetik” – írtuk korábban a lengyelek válogatottról és az általuk mutatott játékról.

Robert Lewandowski – Fotó: Dziurek/Shutterstock.com

Nézzünk a lengyelek esetében számokat, az mindig árulkodó. Szóval a kapura lövések tekintetében, messze a mezőny végén szerepelnek, mindössze három együttes próbálkozott kevesebbet náluk. Cselek tekintetében a 10. helyen tanyáznak, míg a passzok számában a 27. pozícióban vannak, tehát már ennyiből látszik, hogy ők bizony kevés birtoklással, védekezéssel képzelik el a focit. Ehhez azonban kellenek az igazán jó formában lévő nyerőemberek elől, amiket nem tudnak felmutatni.

Mire fogadjunk a Franciaország – Lengyelország mérkőzésen?

Azt gondolom a franciák jelentősen esélyesebbek a továbbjutásra, mint a lengyelek. Sokkal hatékonyabbak és jobb formában is vannak minden egyes csapatrészben, mint a legjobb barátaink. Lewáék kicsit mintha a szerencse áldozataként is lennének itt az egyenes kieséses szakaszban. Az első gól szerzői, a találkozó nyertesei, a végső továbbjutók kérdéskör esetében mindig a franciákat mondanám, tehát az egyik legegyértelműbb nyolcaddöntőnek gondolom ezt a párosítást.

Unibet: Befizetési bónusz 20.000 Forintig és 60 ingyenes pörgetés új játékosoknak!
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Cpt. Szikla

Gratulálunk, Cpt. Szikla!

A nyertes tipp: 1, Olivier Giroud, 44. perc, beküldve: 2022.12.04 12:52 CET