Elvileg az Argentína – Ausztrália nyolcaddöntő nagyon simának ígérkezik, de ugyanilyen simának ígérkezett Messiék Szaúd-Arábia elleni meccse is. Azért is lehet bizonytalanságban a fogadó, mert az ausztrálok mindenképp ragaszkodni fognak a védekezéshez, Argentínának kell kezdeményeznie. Ez viszont többször is nehézkesnek bizonyult a csoportmeccsek során.

Megtörik az átok Messinél?

Lionel Messi még sosem szerzett gólt az egyenes kieséses szakaszban. Meglepő, de sem ő, sem Cristiano Ronaldo nem talált be még ilyen meccsen. Itt az idő, hiszen Ausztrália „alkalmas” ellenfél lehet. Argentína nagyon szenvedett a csoportkörben, amit elsősorban maguknak köszönhetnek. Szaúd-Arábia ellen nem hitték, hogy veszíthetnek, nem vették komolyan a nyitómeccsüket.

Mexikó és Lengyelország ellen kőkemény védekezéssel találkoztak, ha nehezen is, de feltörték mindkét ellenfél védelmét. Ehhez azonban rendre egy félidő kellett, illetve egy-egy villanás. A fiatalok hozták általában az áttörést, beszédes, hogy olyan középpályások szereztek gólt, akikről jobbára nem is hallottak a nézők. Az viszont igaz, hogy Argentína küzd, fejben sokkal stabilabbak, mint négy évvel ezelőtt.

A széleken fellépő védők miatt kiszélesítik egy betömörülő védelem ellen a pályát, így olyan támadósorral találja szemben magát Ausztrália, mint a francia csapat volt. Annak meg tudjuk mi lett a vége (jó kezdés, majd négy bekapott gól). Argentína esetében fontos kiemelni, hogy minőségi cserék vannak a padon, akik képesek a meccs addigi képén változtatni: Lautaro Martínez, illetve az eddig még jegelt Paulo Dybala.

Védekezés már önmagában kevés Ausztráliától

Franciaország ellen látszott, ha egy komolyabb csapattal kell játszania az ausztráloknak, akkor a védelem mégsem olyan acélos. Tunézia és Dánia azért közel sem az a szint, mint Mbappé vagy épp Messi fémjelezte csapatok. Valószínűleg itt is adódik majd lehetősége az ausztráloknak kontrából betalálni, de minden bizonnyal végig alárendelt szerepben lesznek, védekezni fognak.

Arra az egy bizonyos kontrára várnak majd, ami eddig minden meccsen bejött nekik. Hihetetlen, de tényleg működik a minimalista focijuk, jól védik a területet, majd gyors ellentámadásokat csinálnak. Az argentin védelem a széleken ki szokott nyílni – mivel kisérik a játékosok a támadásokat -, itt lehet majd esélye az ausztráloknak. Ezen kívül sok dologban nem bízhatnak, csak abban, hogy megint nehéz napot fognak ki Messiék.

Mire fogadjunk az Argentína – Ausztrália összecsapáson?

Ha megnézzük az eddigi ausztrál labdabirtoklási átlagot, akkor 36%-ot mutat. Egy betömörülő védekezés néz szembe a végtelenségig való passzolgatással, ezért sincs érték abban, hogy Argentína sokszor eltalálja a kaput. A 6,5-es határ inkább egy underre lehet jó 1.73-ért, mintsem egy overre. Az összes lövés, viszont már más tészta, mert itt bőven van érték az overben a 18,5 opciónál 1.91-ért.

A szabálytalanságokban szintén lehet érték, Riley McGree meccsenként 2-3 alkalommal szabálytalankodik a középpályán, nem gondolnánk, hogy épp Messiék ellen fogja magát vissza. Az 1.96-os szorzó a 1,5 szabálytalanság feletti teljesítményére ajándéknak tűnik. Jackson Irvine esetében is így gondoljuk, akinél a határ megegyezik, szorzó még jobb is 2.05-ért, ráadásul Irvine átlaga is kettes volt a szabálytalanságokat tekintve.

Unibet: Befizetési bónusz 20.000 Forintig és 60 ingyenes pörgetés új játékosoknak!
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese JohnnyFirpo

Gratulálunk, JohnnyFirpo!

A nyertes tipp: 1, Lionel Messi, 21. perc, beküldve: 2022.12.03 8:11 CET