Politikai ellentéten túl, most már világbajnoki harc is kitörhet a Irán és az Egyesült Államok között, hiszen a tét nem kisebb, mint a továbbjutás a B-csoport négyeséből. Jöhetnek az amerikai offenzívák és az iráni válaszcsapások!

Felálltak a gödörből az irániak

Az irániakon az első körben átment az angol-úthenger, de úgy néz ki, hogy a 6:2-es vereségből fel tudtak állni! Plusz azért tegyük hozzá, hogy akkor is betaláltak kétszer, tehát nem adták fel teljesen, mint mondjuk Costa Rica, hasonló bukás esetén. Talán a walesiek már dörzsölték a tenyerüket, hogy ha az angolok, akkor majd ők is könnyedén legyőzik az irániakat. Ennek aztán pont az ellenkezője történt, többször kapufáig értek, szereztek két gólt, és nagyon jól működött a hátrányból való játékuk, a védelmük jobban tette a dolgát, támadásban pedig az első körben sem volt gond.

Mehdi Taremi. Fotó: Alizada Studios / Shutterstock.com

A labdabirtoklásuk Wales ellen 38% volt, és mégis el tudtak jutni 21 kapura lövésig. A játékstílust mutatja, hogy passzhatékonyságuk 66%-os volt, ami azért alakult így, mert inkább hosszú átadások voltak benne, és az nem mindig talál embert. Mehdi Taremi a második meccsen újfent jól teljesített, gólt ezúttal nem szerzett, viszont adott egy gólpasszt, és a támadások szövésének igazi mozgatórúgója volt. Összesen 8 kulcspassza volt, ha gyengíteni akarja az USA az iráni offenzívát, mindenképp őt kell kikapcsolniuk az összjátékból.

Túlságosan nagy volt a várakozás

Az Egyesült Államokban a szurkolók mindig túllövik azt, ami valójában várható egy világbajnokságon, és mivel nem látjuk őket napi szinten, csak néhány nagyobb sztárjukat, ezért az európai sportbarátok sem tudják feltétlenül reálisan megítélni az erejüket. Előzetesen például én is gondoltam, hogy ügyesek lesznek, és szépen szövik majd a támadásokat, de valahogyan hiányzik az átütő erő, az a fajta harapás vagy hívjuk keménységnek, amire feltétlenül szükség lenne egy világbajnokságon.

Christian Pulisic. Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com

Két fordulót követően van egyetlen góljuk, Pulisic és Sargen révén két kapufájuk. A húzóembereik sem kapták el tökéletesen a fonalat, például Pulisicnek ugyan vannak fontos passzai, de a pontosság és a hibák miatt, nem tud igazán nyerőemberré válni. Turner mindkét meccsen mutatott be védéseket, a védelem ügyesen tette a dolgát, és összességében a taktikus játék mondható róluk. Azt gondolom, hogy ha végre élesek lesznek vagy a jobb időszakaik tovább tartanak, akkor igazán hatékony és veszélyes csapattá válhatnak. Irán ellen sajnos dominálniuk kell majd, ami nem biztos hogy fekszik nekik, nem tud érvényesülni a gyors ellentámadó stílusuk.

Mire fogadjunk az Egyesült Államok – Irán mérkőzésen?

Irán lesz a védekező fél, valószínűleg a kapujuk előtt lesznek visszavontan védekezve, kivárva a lehetőséget a gyors ellentámadásra. Ez igazból mindkét eddigi meccsükön működött, ezért az ő góljukat én biztosra venném. A védelmük is felvette a fonalat, szóval nem lesz egyszerű dolga az Egyesült Államoknak. Játékban inkább nekik kell sokat javulniuk, különösen pontosságban és hatékonyságban. Érdekes összecsapás lesz a politikai töltete miatt, nekem nincs igazán jó ötletem fogadásra. Ha neked van, akkor oszd meg velünk!

Unibet: Befizetési bónusz 20.000 Forintig és 60 ingyenes pörgetés új játékosoknak!
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Szigo

Gratulálunk, Szigo!

A nyertes tipp: 2, Christian Pulisic, 12. perc, beküldve: 2022.11.28 20:38 CET