A továbbjutás szempontjából fontos rangadóval kezdenek az amerikaiak, akiknek ismerős lehet az ellenfél legnagyobb sztárja, Gareth Bale! Nem túlzás azt állítani, hogy Wales sikere múlik a Real Madrid egykori játékosán, miközben az USA friss és fiatalos együttessel érne el sikereket.

Bale igazi nyerőember

Egyszerű játéka van a walesi válogatottnak, védekeznek és várják a kontratámadás lehetőségét. Nem túl szórakoztató ezért aztán nézni őket, mondhatjuk azt védelmükben, hogy a cél érdekében mindent megtesznek. Miközben persze egyszerűen nincsenek meg az embereik ahhoz, hogy labdajáratáson alapuló, látványos és izgalmas módon játsszák a labdarúgást. Marad tehát a védekezés, a domináns szerep átadása az ellenfeleknek, és a bizalom az egyetlen nyerőemberben, aki nem más, mint Gareth Bale! Szinte minden kijutást érő gólt vagy ő szerzett, vagy épp aktív részese volt a találatnak, hiába van már túl a karrierje csúcsán, válogatott szinten még mindig rajta múlik Wales sikere.

Gareth Bale – Fotó: Andrew Dowling Photo/Shutterstock.com

Persze mondhatjuk, hogy ez csúnya kisarkítása egy csapatjátéknak, hogy egyetlen emberen múlik minden, hiszen a védelemnek is működnie kell, és más játékosok is eredményesek tudtak lenni az utóbbi időkben. De valahol ez emel ki egyes válogatottakat az átlagból, hogy van egy igazi nyerőember, aki képes meghozni a váratlant, technikával, gyorsasággal esetleg ügyes passzokkal. Gareth Bale szempontjából egyébként a szezon is jól alakult, az amerikai bajnokság épp lezárult, tehát nem egy idény közepéről ragadják ki, hanem a megszokott ütemben érkezik egy válogatott nagy tornára.

Fiatalos és taktikus amerikaiak

A világbajnokságra utazó keretek közül a ghánai a legfiatalabb, majd után következnek az amerikaiak. 24 éves átlagéletkora van az Egyesült Államok kiválasztott névsorának, akik egyértelműen egy jövőbe mutató együttest alkotnak. A jelenük sem rossz természetesen, Waleshez viszonyítva például több olyan játékosuk  van, akik képesek döntően hozzátenni egy-egy mérkőzéshez és támadásban is több potenciált tudnak felmutatni, mint amennyit az aktuális ellenfél. Ügyes szélsőkkel húzzák szét a pályát, általában 4-3-3-as felállást választanak, de azért hozzá kell tenni, hogy befejezésben hatékony csatár nincs a csapatban, ami nagy hátrány.

Christian Pulisic. Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com

A gólszerzésre alkalmas legjobb formában lévő csatárt valamiért otthon hagyták, de még vele együtt is elmondható lenne, hogy a támadás építésében jók, az akciók befejezésében már gyengék. Olyan klasszikus nyerőemberük, mint amilyen Gareth Bale a másik oldalon, nekik nincs. Tovább a védelem sem a legjobb, tehát egy klasszikus, igazi kemény belső védő nagyon sokat dobna a dolgokon. A kapus poszton sem a legjobbak, igazi bravúrokra képes hálóőrük nincsen. Összességében tehát kirajzolódik egy taktikailag érett, fiatal csapat, erős középpályával. Ezzel kellene valamit elérni a világbajnokságon!

Mire fogadjunk az USA – Wales összecsapáson?

Amikor a párosításra gondolok, nekem rögtön a döntetlen jut eszembe, mert az erőviszonyok kiegyenlíthetik egymást, és a walesiek óvatossága miatt, nem lesz túlságosan nyitott meccs. Néhány rutinos öreg róka a walesi oldalon, egy igazi világklasszissal, aki bármikor képes olyanra, ami meccset dönt el, miközben az amerikai oldalon fiatal tehetségek sorakoznak, taktikailag összetettebb kerettel. Az edző egyik félnél sem kiemelkedő, szóval nehéz látni az éles különbséget, amitől nyerhetne itt valaki. Lapokra is fogadnék, mert kemény összecsapás lesz, Bale sokat eshet kelhet, illetve a walesi védők lekéshetnek az amerikai labdajáratásról.

Unibet: Befizetési bónusz 20.000 Forintig és 60 ingyenes pörgetés új játékosoknak!
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese silton

Gratulálunk, silton!

A nyertes tipp: X, Timothy Weah, 53. perc, beküldve: 2022.11.21 19:21 CET