Míg Argentína bemelegít az első meccsen, addig Mexikó és Lengyelország rögtön élesben kezd a C csoport második mérkőzésén. A tét a továbbjutás, ami valószínűleg ezen a mérkőzésen el is dőlhet. Nagyon fontos lesz, melyik válogatott kapja el jobban a rajtot, kik azok, akik már a torna elején élesek.
Mexikó és a kérdőjelek
Nem volt zökkenőmentes Mexikó felkészülése a világbajnokságra. Több kulcsjátékos bajlódott sérüléssel, végül Jesús Corona ki is maradt a keretből. Raúl Jiménez játéka sokáig kérdéses volt, ugyanis a támadó hónapok óta sérüléssel bajlódiak. Ő a mexikói válogatott gólfelelőse, akire a támadójáték épül. A torna előtt jelentették be, hogy a svédek elleni barátságos meccsen játszik.
Egyelőre megnézik, milyen állapotban van, de nem éppen bíztató, hogy az elmúlt hónapokban mindössze egyetlen barátságos mérkőzést játszott, utoljára tétmeccsen augusztus végén lépett pályára. Támadótársa, Hirving Lozano kiváló őszi hónapokon van túl, gólokat szerzett a remeklő Napoliban, de nagy kérdés, hogy a folyamatos terhelés milyen hatással volt rá.
Gerardo Martino együttese a selejtezők során is küszködött a gólszerzéssel, Jiménez sérülése pedig egyáltalán nem segít ezen. A védekezés összességében rendben volt korábban is – ez Martino csapatainak erőssége -, de támadásban nem tudott szintet lépni Mexikó. Ha Lengyelország ellen sem talál ki valamit Martino, akkor az könnyen a továbbjutásukba kerülhet.
Lengyelország felkészült
Rég volt, hogy Lengyelország ennyire jó csapattal menjen egy világversenyre, de most egységes a keret, játékosok többsége jó formában. Továbbra is Robert Lewandowski a vezér, de az elmúlt időszakban felnőtt mellé Arkadiusz Milik és Piotr Zielinski is. A korábbi tornákon az volt a baj, hogy mindent Lewandowskitól vártak, akinek egyedül kellett a vállán vinnie a csapatot.
Ez általában nem sikerült, mivel az ellenfelek védői csak rá koncentráltak. Most azonban más a helyzet, ugyanis a Juventusban jó formába került Milik is, így minimum két csatárra kell figyelnie az ellenfelek védőinek, illetve nem szabad elfelejteni, hogy Zielinski annak a Napolinak a vezére, amely simán vezeti az olasz bajnokságot, kiválóan játszottak az ősz folyamán.
A nagyobb gond itt a védelemben lehet, hiszen hiába vannak olyan rutinos rókák, mint Glik vagy Szczesny, utóbbi hibákra hajlamos, idei szezonja eddig messze nem kiemelkedő, de érezhetően Glik felett is eljárt már az idő, okkal szerepel már csak az olasz második vonalban. Azt is ki kell emelni, hogy Glik is hosszabb ideig sérüléssel bajlódott, így kérdéses a formája.
Mire fogadjunk a Mexikó – Lengyelország összecsapáson?
Az egyik oldalon egy gyengélkedő védelem, de kiváló támadósor, míg a másikon egy jó formában lévő védelem, de gyengélkedő csatársor. Érdekes mérkőzés lehet ez így, hiszen Mexikónak nem érdeke, hogy sok gól szülessen, míg a lengyeleknek nem jó a bunkerfoci ilyen formában lévő támadókkal, mint Lewandowski vagy Milik.
A mérkőzés kérdése az lesz, hogy a lengyelek képesek lesznek feltörni a mexikói hátsó alakzatot? Ha nem, akkor ez egy unalmas, maximum egy gólt hozó találkozó lehet. Ez beleillik a Martino-profilba, viszont sokkal nagyobb érték lehet abban, hogy Mexikó nem szerez többet, mint 1,5 gól 1.36-ért. Alacsony szorzó, ez kétségtelen, de Martino csapatai elvétve szórják meg az ellenfelet, főleg ilyen előzmények után.
Fogadáskészítővel kombinálva, eljuthatunk a lengyel gólszerzésig is, amire önmagában 1.40-es szorzó van, viszont a Mexikó 1,5 gól alatt + Lengyelország 0,5 gól feletti opciót kombinálva, már 2.00-es szorzót kapunk, amiben nagy fantázia van.
MÉRKŐZÉSTIPP
Unibet: Befizetési bónusz 20.000 Forintig és 60 ingyenes pörgetés új játékosoknak!
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
A mérkőzéstipp játék nyertese RasTaszi
Gratulálunk, RasTaszi!
A nyertes tipp: X, Raúl Jiménez, 32. perc, beküldve: 2022.11.22 9:53 CET