Kezdőlap Elemzések Francia tüzérek, marokkói hatékonyság

Francia tüzérek, marokkói hatékonyság

28
0

Megnézünk néhány főbb statisztikai mutatót az elődöntős kapcsán, mennyire voltak aktívak támadásban, milyen hatékonyan veszik célba a kapukat és hogyan alakul a védekezésük.

Lövésük van, góljuk is bőven

Legutóbbi statisztikai szösszenetük idején még Kylian Mbappé volt a legaktívabb támadó, átvette a helyét közben Lionel Messi a kapura lövések számában. Válogatott szinten azonban az argentinok 64 löketénél sokkal többször próbálkoztak a franciák, akik 90-szer vették célba az ellenfelek kapuit. Az elődöntősök közül a harmadik ebben az összevetésben Horvátország 47-tel, majd messze lemaradva következik Marokkó, mindössze 37 lövéssel. Hatékonyság terén így már érthető módon fordul a sorrend, a marokkóiak élre kerülnek, ami matek nélkül is látszik, hiszen ugyanannyi góljuk van, mint a horvátoknak.

Kylian Mbappé
Fotó: Shutterstock.com/ph.FAB

Annyi cselpróbálkozást hoztak össze a brazilok, hogy még az is lehet, utol sem éri őket egyetlen versenyben maradt nemzet sem. Mindenesetre a még talpon állók közül a franciák (51) és a marokkóiak (50) próbáltam legtöbbször cselezni, és ha már azt nézzük, hogy ebből mennyi is jött be, akkor már át is veszik a vezetést a teljes mezőnyben ezek a válogatottak. Nem véletlenül hívtuk fel a figyelmet a Portugália elleni mérkőzésről szóló írásunkban, hogy Marokkó bizony nem csak buszt parkol, hanem szépen támadni is tud.

Nincsen birtoklási vágyuk

Érdekes lesz látni a Franciaország – Marokkó elődöntő mérkőzést, leginkább védekezés szempontjából. A teljes mezőny figyelembe véve, nem csak a legtöbbet cselezők, hanem a legtöbb szerelést bemutatók néznek majd egymással szembe! A játékosok között egy marokkói, Achraf Hakimi szerelt a legtöbbször, a nemzeteknél a franciák és marokkóiak egálban vezetnek, 98 darab ellenféltől elorozott labdával. Felszabadításokban aztán már csak az egyetlen versenyben lévő afrikai csapat vezet toronymagasan, ami talán a kevés labdabirtoklásról és az ellenfél magára húzásáról is szólhat.

Achraf Hakimi. Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com

Marokkó felismerte, hogy kevés lenne domináns játékhoz, ezért megszervezte védekezését, a gyors ellentámadásokhoz ráveszi az ellenfelet a támadásra. A felszabaduló területekre beindítják magukat, és ezzel meg is van a történelmi siker receptjének fő vonala. A teljes világbajnokságon a labdabirtoklásuk meccsenkénti átlaga 31%, csak Costa Rica van mögöttük ezen mutatóban. Argentína esetében ez a szám 61% és Horvátországnál 53%. Apropó horvátok, minden mutató kapcsán középmezőnyben vannak, mondhatni középszerűek?

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org