Kezdőlap Színes Spanyolország és a győztes mentalitás

Spanyolország és a győztes mentalitás

31
0
Luis Enrique
Fotó: Shutterstock.com/Marco Iacobucci Epp

Luis Enrique, a spanyolok vezetőedzője nem fog kockáztatni Japán ellen, hiszen a tét maga a továbbjutás a kieséses szakaszba.

Bár a 2010-es bajnoknak csak egy pontra van szüksége a továbbjutáshoz, az E csoportban mind a négy nemzetnek van esélye a nyolcaddöntőbe való jutásra, és a Németország az ázsiai országtól elszenvedett sokkoló veresége után semmi sem vehető készpénznek.

Hét szélső játékos még nem jegyzett egy percnyi bevetést sem Katarban, de Enrique elmondta, hogy ezeken a dolgokon nem is gondolkodik amíg maga a munka nem fejeződik be.

„Ez a valóság. Beszéltünk erről a játékosokkal” – nyilatkozta. „Lehet, hogy a 26-ból néhányan végül egyáltalán nem játszanak, mindannyian tudjuk, hogyan működik ez. A négy nemzet bármelyike továbbjuthat, és ez nagyon sokatmondó.”

„Szakmai szempontból képzeljük el, hogy spekulálunk és beérjük a második helyezett státusszal így 90. percben csoportgyőztesek vagyunk, majd aztán a 94. percben Costa Rica gólt lő Németország ellen és Japán gólt lő ellenünk és akkor ezzel ki is estünk.

Ha meg vagy győződve arról, hogy a csapatod jó – és mi azért vagyunk itt, hogy hét meccset nyerjünk -, akkor nem a második helyezésen gondolkodsz. Elit szinten nem így értelmezzük a dolgokat. Ebben a csoportban győztesek akarunk lenni. Ahhoz, hogy megnyerj egy világbajnokságot, mindenkit le kell győznöd, aki az utadba kerül.” – fejtette ki Luis Enrique vezetőedző.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org