Kezdőlap Színes Hogyan kezdték a vb-ket a későbbi győztesek?

Hogyan kezdték a vb-ket a későbbi győztesek?

30
0
Pelé. Fotó: Kostas Koutsaftikis / Shutterstock.com

A világbajnokságon mindig fontos, hogyan kezdi egy sztárcsapat a tornát, így azt vizsgáltuk, hogy a későbbi győztesek hogyan rajtoltak. Az idei vb-n több végső győzelemre is esélyes nemzet kezdett meglepő vereséggel. Megnéztük, hogy a történelmi múlt alapján, mennyi esélyük van megnyerni a katari vb-t! 

Későbbi győztesek esetében megmutatkozó tendencia

Ha eltekintünk attól, hogy volt olyan világbajnokság, ahol rögtön az egyenes kieséses szakasszal kezdtek, akkor az eddigi 21 világbajnok közül mindössze egyetlen kezdte úgy a tornát, hogy az első meccsét elveszítette: Spanyolország (2010). Ritka, hogy a későbbi győztes rossz formában kezdte a tornát, de még az is, hogy pontot veszítsenek az első meccsen.

Alig fordult elő olyan is, hogy a későbbi győztes döntetlennel mutatkozzon be. A 2022-es világbajnokság kapcsán Argentína és Németország váratlan veresége után próbálnak sokan kapaszkodót keresni, hogy nyerhetnek ők még vb-t. vagy sem. Ez azonban eléggé ritka, a spanyol sikerhez is egy David Villa kellett, aki három meccset egymaga döntött el, illetve a fináléban Andrés Iniesta klasszis megmozdulása és Iker Casillas hatalmas bravúrjai szükségeltettek.

A későbbi győztesek rendre győzelemmel rajtoltak, már az első meccsen megmutatták, hogy jó formában vannak. A spanyol vereség is kissé csalóka, hiszen a mérkőzés jelentős részében a svájci térfélen folyt a játék, egy hatalmas spanyol védelmi hiba kellett Svájc győztes góljához (érdemes megnézni az összefoglalót). A torna későbbi szakaszában viszont már nem hibázott a Puyol vezette hátsó alakzat.

Ezt azért is fontos kiemelni, mert az a csapat, amelyik elveszíti az első meccsét, annak mentálisan teljesen át kell kapcsolnia. Onnantól már nem engedhető meg semmilyen hiba. Ezért is van az, hogy általában azok nyerik a tornákat, akik már fejben az első meccsen rendben vannak és felkészültek. A finomhangolás még a későbbiekben belefér, javítani néhány hiányosságot, de ha alapvető hibák vannak, akkor ott nincs további remény.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org