Emmanuel Petit: titkok egy világbajnoki döntő öltözőjéből

Cikksorozatunk negyedik és egyben befejező részében a francia labdarúgó, Emmanuel Petit beszámolóját olvashatjátok a 98-as világbajnokságról.

A vb-döntő napján, a félidőben bementünk az öltözőbe. Ezen a ponton 2-0-ra vezettünk. 45 percre voltunk attól, hogy olyasmit érjünk el, ami hazánknak még soha nem sikerült. Bementünk az öltözőbe, és egekbe hágott az izgalom.

Valójában mindig is nagyon érettek voltunk. Tapasztalt játékosok, akik tudták, hogyan kell uralkodni az érzelmeinken a szokásos körülmények között. Öt éven keresztül nagyjából veretlenek voltunk. Nagyon sok nyugalmat, érettséget és magabiztosságot mutattunk ebben az időszakban. Nem számított, hogy mi történt a meccs előtt, alatta vagy utána, mindig megőriztük a hidegvérünket.

De ez most más volt. Ez egy világbajnoki döntő, ahol 2-0-ra vezettünk Brazília ellen, egy valóságos álom. Szinte már érezhettük a trófeát és mindezek miatt az izgalom egyszerűen túl nagy mértéket öltött. Aimé Jacquet odalépett a nagy zaj közepette, és a kezével összetört egy asztalt.

 „Srácok, srácok, le kell nyugodnotok, mindannyiótoknak. Vezetünk 2-0-ra, de ahogy most viselkedtek, az a legjobb módja annak, hogy elveszítsétek ezt a döntőt. Le kell nyugodnotok, nem ismerek rátok. Túlságosan izgatottak vagytok.”

Igaza volt, természetesen izgatottak voltunk. Arra gondoltunk, hogy „srácok, világbajnokok leszünk!”. De még mindig maradt 45 percünk, talán több is, a játékból.

 „Csendet, nem akarok többé senkit sem hallani. Fogd be a szád, igyál, lélegezz, szedd össze magad. Feküdj a földre, emeld fel a lábad, regenerálódj. Csukd be a szemed, koncentrálj.”

Ezt mondta nekünk, és igaza volt. A többi már történelem!