Kezdőlap Színes A világbajnokságok legnagyobb balhéi

A világbajnokságok legnagyobb balhéi

35
0
A világbajnokságok balhéi
Fotó: Shutterstock.com/Cast Of Thousands

Nincs nagyobb megtiszteltetés a labdarúgásban, mint képviselni a saját országod egy világbajnoki döntőn, de ez az érzelmek elszabadulásához is vezethet és az évek során volt már néhány látványos balhé azért.

Az „öreg” Belgium nehéz küzdelem elé néz

Belgium a világranglista második helyén állt az idei világbajnokság előtt és az általános vélekedés szerint ez lesz az utolsó esélye az „aranygenerációnak”, hogy megnyerjen egy nagy nemzetközi tornát.

Úgy tűnik azonban, hogy a középpályás Kevin De Bruyne nem osztotta ezt a nézetet, aki szerint a csapat már „túl öreg” ahhoz, hogy Katarban a döntőig meneteljen, miután az F-csoport nyitómeccsén egy nem túl meggyőző 1-0-ás győzelmet arattak Kanada ellen.

De Bruyne szavai talán még mindig a csapat többi tagjának fülében csengtek, mivel a vasárnapi, Marokkó elleni 2-0-ás vereség során gyenge teljesítményt nyújtottak, ami miatt Belgiumnak nehéz harcot kell vívnia a kieséses szakaszba jutásért, és 1.57 szorzón lehet fogadni a bet365-nél arra, hogy nem jutnak tovább a csoportjukból.

A Manchester City középpályásának megjegyzései minden bizonnyal nem tetszettek csapattársának, Jan Vertonghennek, mivel a Marokkó elleni vereség után megjegyezte: „Azt hiszem, azért támadunk rosszul, mert elöl is túl öregek vagyunk”.

Csak az idő fogja megmutatni, hogy ez a véleménycsere végül felforrósodik-e a belga táborban. Reálisan nézve a csütörtöki utolsó csoportmérkőzésen Horvátországot kell legyőzniük a továbbjutáshoz, amire 2.60 az odds.

Onana nem ugyanazt a dalt énekli, amit a menedzsere

A katari kameruni táborban is volt némi zavargás, ugyanis a kapus Andre Onana kimaradt a Szerbia elleni második csoportmeccsre készülő keretből, miután a hírek szerint összeveszett Rigobert Song vezetőedzővel.

Song a hétfői 3-3-as döntetlen után elárulta, hogy Onana kérte, hogy ne játsszon, miután a duó összeveszett a csapat játékstílusa miatt majd Devis Epassy helyettesítette Onanát Szerbia ellen. Röviddel ezután Onana távozot a világbajnokságról.

Arra, hogy Kamerun legyőzi az ötszörös világbajnokot, 12.00-ás szorzó szerepel és csak egy győzelemmel lehet esélyük a kieséses szakaszba jutásra.

A saipani történet

A 2002-es világbajnokság előtt történt talán a leghírhedtebb balhé, amelyben a Manchester United korábbi csapatkapitánya, Roy Keane és az Ír Köztársaság akkori menedzsere, Mick McCarthy is érintett volt.

Keane volt a kapitánya annak az ír válogatottnak is, amely Saipanra utazott, hogy felkészüljön a döntőre, de a harcias középpályás nem volt elégedett a tábor körülményeivel és azzal, ahogyan McCarthy vezetésével készültek a tornára.

Ez összezördüléshez vezetett a két férfi között és Keane végül még a torna kezdete előtt elhagyta a tábort, visszautasítva számos ember, köztük az akkori ír miniszterelnök, Bertie Ahern kérését, hogy térjen vissza.

Keane nélkül Írország a nyolcaddöntőig jutott, majd büntetőkkel kikapott Spanyolországtól. Vajon továbbjutottak volna a csapatkapitányuk segítségével a csapatban? Sajnos ezt már soha nem tudjuk meg.

Francia összeomlás Dél-Afrikában

Franciaország jelenleg 6.50-es szorzóval az egyik favorit arra, hogy idén harmadszor is megnyerje a világbajnokságot, de a 2010-es dél-afrikai döntő előtt is a legnagyobb esélyesek között volt.

Már akkor is úgy vélték, hogy az Uruguay elleni torna előtt nagy volt a feszültség a táborban, és a 0-0-ás döntetlent követően a Francia Labdarúgó Szövetség hazaküldte a csatárt, Nicolas Anelkát, aki a beszámolók szerint káromkodott Raymond Domenech vezetőedzővel szemben.

Anelka távozása felbőszítette a csapat többi tagját, akik egy nyílt edzés kihagyásával nyilvánosan tiltakoztak a döntés ellen, bár a szövetség kitartott az döntésük mellett és a Chelsea korábbi csatára nem tért vissza.

Ez persze nem segített Franciaországnak a pályán, hiszen az utolsó két csoportmeccsüket elveszítették Mexikó és Dél-Afrika ellen és nyögvenyelősen búcsúztak a versenytől. A csapat mind a 23 tagját egy-egy mérkőzésre eltiltották a tiltakozásban való részvételük miatt.

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.11.29., 22:00.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org