Emmanuel Petit: az asztalitenisz majdnem a trófeánkba került

Emmanuel Petit, volt francia válogatott labdarúgó, az 1998-as labdarúgó-világbajnokságról beszélt laza őszinteséggel a Ladbrokes Fanzone-nak. A több részes cikksorozat első felvonásában az asztaliteniszről, stresszről és a csapaton belüli versengésről számolt be. Lássuk milyen volt az, amikor egy ártatlannak tűnő elfoglaltság szinte tönkretette a csapat kohézióját.

Az alábbiakban a francia labdarúgó beszámolóját olvashatjátok:

Minden ember más, így minden játékos másképp kezeli azt a gondolatot, hogy nemzetközi szolgálatban van, és az ezzel járó mentális kihívásokat. Ilyenkor a sportoló távol van a barátaitól és a családjától, naponta több órán keresztül egy helyen kell lennie. Szerencsések voltunk, hogy Clairefontaine-ban igazán nagyszerű ellátással rendelkeztünk, azt hiszem, három vagy négy emelet volt a kastélyban, ahol laktunk. A legtöbb játékosnak saját szobája volt, de néhányan úgy döntöttek, hogy megosztják valakivel, mert így tudtak a legjobban felkészülni.

Amikor egy olyan versenyen vagy, mint a világbajnokság, a csapatnak össze kell tartani, vigyázni kell egymásra, mert mindannyian ugyanazt élitek át. A legtöbbször a családod nélkül kell boldogulj, így a csapattársaid válnak a családoddá.

Az egy hónapon át tartó versenyekkel rengeteg pihenőidő jár, ezért ki kell találnod, hogyan fogod lefoglalni magad. Lehet aludni, de mindig azt tanácsolták, hogy ne aludjunk túl sokáig, mert meg kell tartanunk az egyensúlyt az idegállapotok kezelése és az energiaszint fenntartása között.

Volt a kastélyban videójáték, billiárd terem, ping-pong asztal és kerékpár, amelyekkel körbe-körbe járhattuk a kastélyt. Néhányan kártyáztunk, néhányan olvastunk, mások masszázsra jártak. Nagyon kellemesen berendezkedtünk és a francia szövetség megértette, hogy szükségünk van arra, hogy legyenek lehetőségeink tennivalókra.

Őszintén szólva, néhány asztalitenisz meccsünk őrületesre sikeredett. Emlékszem, hogy az igazgatónak, Aimé Jacquet-nek és a személyzetének ez valóban problémát jelentett. Amikor egy ilyen versenyre érkezel, az első napok tele vannak érzelmekkel, és nyomással. Erre vigyáznod kell, és ki kell engedned néhányat ezekből az érzelmekből. A menedzser számára nem volt rendben, hogy asztalitenisz közben tettük ezt.

Amint megérkeztünk a kastélyba, máris láthattuk az asztalitenisznek elhatárolt részt. Hatalmas termek voltak, magas mennyezettel, és így folyamatosan hallani lehetett a zajt. Azok a játékok teljesen vérre mentek. Az egész kastélyból hallani lehetett őket, a srácok kiabáltak, ütögették az ütőket a padlón, szóváltásba kerültek egymással, próbálták megnyerni a meccseket és mivel a padló jól karbantartott volt, állandóan csúszkáltunk rajta. Az egyik játékos nagyon közel került ahhoz, hogy megsérüljön emiatt.

Őszintén szólva, ez kezdett komoly problémává válni, mert a meccsek túlságosan érzelmekkel telítettek voltak, ezért a menedzsernek közbe kellett lépnie, és véget kellett vetnie ennek. „Annyira összevesztetek az asztalitenisz miatt, hogy több edzésre kell beírnom titeket” – mondta a vezetőedző nekünk. Nagyon intenzív volt, nagyon versengő.

Óvatosnak kell lenni az ilyesmivel, őrültségnek hangzik, de ez az igazság. Emlékeztek a történetre a brazil csapatról a 2002-es világbajnoki döntő előtt? Videojátékokat játszottak meg mindenfélét és nagyon komolyan vették az egészet. De ez mentálisan nagyon sokat kivesz belőled, különösen, ha veszítesz, az elméd megfuthat.

A cikksorozat második részében megtudhatjátok, hogy miért dobták meg paradicsommal a L’Equipe szerkesztőségét.