Kezdőlap Színes Didier Deschamps történelmi tettre készül

Didier Deschamps történelmi tettre készül

71
0
Fotó: Dokshin Vlad/ Shutterstock

A francia válogatott szövetségi kapitánya, Didier Deschamps egy olyan rekordot állíthat be, amelyre eléggé kevés esélyt adtak. Vittorio Pozzo megdönthetetlennek hitt eredménye is veszélyben foroghat, ha Deschamps nyer és marad még négy évet a szövetségi kapitányi poszton?

Pozzo rekordja

Vittorio Pozzo az 1930-as évek legendás edzője volt. Egy olyan korszakban tevékenykedett, ami politikailag eléggé ellentmondásos volt, előfordult, hogy a válogatottját még a saját szurkolóik is kifütyülték – az 1938-as vb-n, amikor talpig feketében léptek pályára az olaszok Mussolini utasítására -, de később tömegek éltették, mert máig egyetlen szövetségi kapitányként kétszer tudott vb-címet nyerni.

Az 1934-es vb-győzelmet a mai napig vitatják. Az olaszok hazai pályán tudtak nyerni, Benito Mussolini elnök pedig a fasizmus ünnepeként tekintett a tornára és mindent megtett, hogy hazája nyerje a trófeát. Az egyik ilyen eset volt – több forrás állítása szerint -, hogy maga választott bírókat az olaszok meccseire. Tény és való, eléggé érdekes játékvezetés volt a világbajnokságon.

A négy évvel későbbi franciaországi tornán már címvédőként meneteltek az olaszok, ahol a saját kitartásuknak és a brazilok arroganciájának köszönhették a sikert. A brazilok ugyanis amikor legyőzték a negyeddöntőben Csehszlovákiát, lefoglalták a repülőjegyeket a döntőre, mondván Olaszország ellen biztosan nyernek az elődöntőben. Ez nem így lett, végül Olaszország nyerte a vb-t.

Pozzo sikerei után még négy edző állt igazán közel a történelmi duplázáshoz, de egyikőjüknek sem sikerült a csúcsbeállítás. Franz Beckenbauer és Helmut Schön egyaránt ezüsttel kezdtek, majd második döntőjükben már nyertek. Carlos Bilardo és Mario Zagallo viszont arannyal kezdtek, majd esélyesként veszítették el második döntőjüket (Bilardo 1990-ben, míg Zagallo 1998-ban).

Deschamps is megpróbálja

A német, argentin és brazil edzők után, most Didier Deschamps áll a legközelebb, hogy beállítsa Vittorio Pozzo rekordját. Ehhez meg kéne nyernie a második döntőjét is, ahogyan 2018-ban, úgy most is favoritként. Akkor Horvátország ellenében egyértelmű esélyes volt Franciaország, most Argentínával szemben kicsit árnyaltabb a kép, de még mindig a franciák a favoritok.

A dolog nehézségét mutatja, hogy ’90-ben Bilardónak azzal a Maradonával nem sikerült nyernie, aki akkoriban pályafutása csúcsán volt. Az 1998-as vb-döntőben pedig épp Didier Deschamps volt a franciák csapatkapitánya, akik megakadályozták Zagallo második győzelmét. Vajon az egykori kiváló francia középpályás megszerzi harmadik vb-trófeáját?

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org