Home Csapatok H csoport Ghána

Ghána

Sokakban felmerülhetett 2010-ben a kérdés, hogy mire mehetett volna Ghána a világbajnokságon, ha Michael Essien is a keret tagja? Akkor negyeddöntős volt a The Black Stars, valószínűleg nem ez a torna lesz az, ahol eljutnak az elődöntőig. A csoportjuk nagyon erős, de egy „friss igazolásban” bízhatnak, aki kisegítheti a problémákat csatárposzton.

Ghána szereplése a korábbi világbajnokságokon

Nehéz pontosan megmondani, hogy Ghánának miért kellett 2006-ig várnia az első vb-szereplésére. Egy olyan országról beszélünk, akik az ezredforduló előtt tele voltak tehetségekkel, elég csak a ’80-as évektől megnézni, kik voltak válogatott játékosok: Tony Yeboah (Bundesliga gólkirály), Abedi Pelé (BL-győztes), Samuel Kuffour (BL-győztes) vagy Nii Lamptey, akit a brazil Pelé az utódjának jelölt. Abedi Pelé és Tony Yeboah is végzett a 9. helyen az adott év legjobb játékosa szavazásán. Ennek ellenére valami miatt mindig elbuktak, végül 2006-ban sikerült a kijutás, rögtön egy nyolcaddöntős teljesítménnyel. Szerencsétlenségükre az egyenes kieséses szakaszban a brazilokat kapták, de négy évvel később javíthattak. 

Ahogyan említettük, egészen a negyeddöntőig jutottak, ahol Uruguay állította meg őket, vagyis inkább Suárez keze. Az emlékezetes meccs, amikor Luis Suárez a kiállítást és az eltiltást kockáztatta a hosszabbítás végén 1-1-es állásnál. Egy kapura tartó fejest kézzel védett, így biztos góltól mentve meg a csapatát. A megítélt büntetőt Ghána kihagyta, tizenegyespárbajban pedig Uruguay jutott tovább. Jogosan merült fel a kérdés, ha Essien játszik, valószínűleg ő rúgja a büntetőt és akkor Ghána elődöntős? Négy évvel később csak a csoportkör maradt, míg 2018-ban nem sikerült a kvalifikáció.

Hogyan jutott ki Ghána a vb-re?

Valószínűleg nagy összeget nem tett volna senki arra, hogy Ghána eljut a 2022-es világbajnokságra. Már a csoportkörben is szenvedtek, kevesen múlt, hogy Dél-Afrikával szemben nem estek ki. Intő jel lehetett, hogy az ANK-n még a csoportkörből sem tudtak továbbjutni, de mindezek ellenére még így is bizakodóak voltak a ghánaiak. Az afrikai zóna utolsó fordulójában Nigériával kellett játszani a kijutásért. Az első mérkőzés 0-0-ra végződött Ghánában, ekkorra már lehetett sejteni, hogy valami csoda kéne Ayewéktől, hiszen idegenben még gyengébben szoktak játszani, mint otthon.

És a csoda négy nappal később Nigériában meg is érkezett. A mérkőzés egy ghánai helyzettel kezdődött, majd a 10. percben a tizenhatos széléről egy lövésre szánta el magát Thomas Partey. A ghánai játékos amolyan erőfelmérőnek gondolhatta ezt, milyen formában van a nigériai kapus. Olyanban, hogy simán bevédte a lövést, óriási baki volt. Ghána tudta, innentől él az idegenbeli gól szabálya, szóval Nigériának kettőt kell rúgnia. A hazaiak ugyan a 22. percben egyenlítettek, de több gól már nem született, hiába borult fel a második félidőben a pálya, hiába volt 65%-ban Nigériánál a labda, Ghána kitartóan védekezett.

A ghánai válogatott taktikája és kulcsjátékosai

Elmúltak azok az idők, amikor még Essien típusú klasszisok voltak a keretben, most leginkább csak abban bízhatnak, hogy az Ayew-testvérek valami váratlant húznak az adott meccsen. Thomas Partey még kiemelkedik ebből a keretből, de az már régen rossz, ha csak bennük bízhat az adott nemzet. Nincsen klasszis csatára Ghánának, mint ahogyan jó védelme sem. Otto Addo a rendszerben hisz, na meg abban, hogy leparkoltatják a buszt a mérkőzés elején, aztán valahogy kibírják a 90 percet, esetleg egy kontrából betalálnak. Bizony, sajnos ennyire egyszerű jelenleg Ghána játéka, átlövésekkel próbálkoznak, de komolyabb koncepciót ne keressünk ebben.

Meglepetés volt, mikor kiejtették Nigériát a selejtezőben, de abban a meccsben minden benne volt, ami jelenleg a ghánai válogatott. Ezt korábban írtuk is, valószínűleg a vb-n is hasonlóra lehet tőlük számítani – védekezés, minimálisan labdabirtoklás és támadójáték -, hiszen Portugália és Uruguay is képes magabiztos labdatartásra. Arra nem lehet alapozni egy komplett tornát, hogy majd beakadnak az átlövések, mellényúlnak az ellenfelek kapusai, esetleg olyan védelmek, mint a Giménez fémjelezte Uruguay, illetve a Rúben Dias által vezetett Portugália majd hibázik. Nincsen megfelelő taktika, nincsen megfelelő keret, ez lehet, hogy az afrikai zónában egy jó adat szerencsével megtoldva még elég is, de a vb-n már nem.

A ghánai válogatott 2022-es kerete

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Abdul Manaf Nurudeen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Ibrahim Danlad 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Lawrence Ati-Zigi 0 0 0 0 0 0 0 0 7 270'
Védők
Alexander Djiku 0 0 0 0 0 0 0 2 - 97'
Alidu Seidu 0 0 0 0 2 0 5 5 - 155'
Baba Rahman 0 0 0 0 0 0 7 1 - 183'
Daniel Amartey 0 0 0 0 1 0 3 1 - 251'
Denis Odoi 0 0 0 0 0 0 0 0 - 13'
Gideon Mensah 0 0 0 0 0 0 0 0 - 87'
Joseph Aidoo 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Mohammed Salisu 1 0 1 0 0 0 6 1 - 270'
Tariq Lamptey 0 0 0 0 1 0 3 2 - 102'
Középpályások
André Ayew 1 0 1 0 1 0 2 6 - 198'
Daniel Afriyie 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Daniel-Kofi Kyereh 0 0 0 0 0 0 0 0 - 33'
Elisha Owusu 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Mohammed Kudus 2 0 4 0 1 0 3 5 - 247'
Salis Abdul Samed 0 0 0 0 0 0 5 2 - 250'
Thomas Partey 0 0 0 0 0 0 3 2 - 270'
Csatárok
Abdul Fatawu Issahaku 0 0 0 0 0 0 0 0 - 1'
Antoine Semenyo 0 0 0 0 0 0 0 0 - 20'
Iñaki Williams 0 1 0 0 1 0 4 3 - 270'
Jordan Ayew 0 1 1 0 0 0 2 5 - 136'
Kamal Sowah 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Kamaldeen Sulemana 0 0 1 0 1 0 2 2 - 58'
Osman Bukari 1 0 1 0 0 0 1 1 - 59'

Mire számíthatunk Ghánától a világbajnokságon?

Valószínűleg fentebb mindent leírtunk velük kapcsolatban, hiszen ez a gárda tényleg csak a szerencsének köszönheti a világbajnoki részvételt. Normális esetben még az utolsó körig sem kellett volna eljutniuk az afrikai zónában. Kisebb csodával érne fel, ha három szervezett nemzettel szemben továbbjutnának. Minden bizonnyal még a gólszerzés is gondot fog okozni nekik, amiben bízhatnak, hogy a védelmük kibírja az ellenfelek rohamait, így döntetlenek révén pontokat tudnak szerezni. A realitás viszont az, hogy egy vagy két kiütéses vereségbe belefutnak majd, valószínűleg a csoport utolsó helyén végeznek majd.