Kezdőlap Foci-vb hírek Belgium online hirdeti a friss menedzseri állást

Belgium online hirdeti a friss menedzseri állást

5
0
A belga válogatott edzője
Fotó: Shutterstock.com/Ink Drop

Belgium a honlapján hirdette meg a megüresedett menedzseri állást és ezzel elkezdődött Roberto Martinez utódjának keresése.

A Belga labdarúgó-szövetség kiírása az új vezetőedzővel kapcsolatban a következő: „Sorozatgyőztes, élvonalbeli játékosok irányításában jártas szakembert keresünk, aki tudja, hogyan kell trófeákat nyerni a legnagyobb bajnokságokban”.

Martinez, aki korábban a 2018-as oroszországi világbajnokságon elért harmadik helyezéssel az eddigi legjobb vb-s helyezésig vezette Belgiumot, a sokkoló katari csoportkörös kiesés után mondott le.

Annak ellenére, hogy négy éven át a világranglista legjobbjai közé vezette a csapatot, végül úgy tekintettek rá, mint akinek nem sikerült kihoznia a legjobbat az ország „aranygenerációjából”.

Míg a vezetőedzői állásokra általában fejvadászok segítségével töltik pe a posztot, az RBFA hirdetést adott fel, amelyben „olyan főállású válogatott edzőt keresnek, aki tudja, hogyan kell nyerni”.

„A korai kiesés a katari világbajnokságon kiábrándító volt. Azonban minden elem adott ahhoz, hogy a jövőben ismét sikeresek legyünk” – áll a dokumentációban.

„Az új válogatott edzőn múlik majd, hogy azzal dolgozzon, ami már adott, és új sikerekhez vezessen minket”.

A pályázat  január 10-én zárul le, ekkor egy speciális munkacsoport megkezdi a jelentkezők közül a legjobbak kiválasztását.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org