Home Még több foci-vb Játékvezetők Kovács István

Kovács István

Anyai oldalról sváb, apai oldalról magyar felmenőkkel rendelkezik Kovács István, aki romániai származása mellett, magyar állampolgárnak is mondhatja magát. Úgy nyilatkozott korábban, hogy semmiféle hátránya nem származott a román szövetségben magyar nemzetisége miatt, ez leginkább csak a szurkolókat foglalkoztatja. 12 évesen dőlt el, hogy játékvezető lesz, az Európa-bajnokság nézése közben, amikor előre mondta a családnak, ki mikor érdemel sárga vagy épp piros lapot. Ekkor javasolta neki édesapja, hogy ismerkedjen meg a szakmával jobban és vizsgázzon le!

1999-ben lett játékvezető, 2006-tól a román élvonalban fújja a sípot, majd a román szövetség felterjesztését követően, 2010-től kezdődően lett FIFA bíró. Nagyon fiatalon haladt előre a szakmában, 2007-ben román szuperkupát vezetett, mindössze 22 évesen. „Sokat kell edzeni, hogy a fizikai teszteken megfeleljen az ember, minél több mérkőzés a BL-ben, és persze az Európa-bajnokság, a világbajnokság pedig a csúcs a mi szakmánkban is. Dolgozni kell tisztességgel, és akkor haladhatok előre” – mesélte a Nemzeti Sportnak.

Puhl Sándor az egyik példaképe, és bár egyelőre közel sem olyan sikeres a szakmában, azért úttörőnek számít, hiszen az első Európa-konferencialiga-döntőt a román bíró vezethette. Nem zavarja a szurkolói nyomás, sőt kifejezetten élvezi, ha telt házas meccseken dolgozhat. 36 év után ő lesz az első román bíró, aki világbajnoki mérkőzést vezethet. Elmondása szerint a vébé a szakma csúcsa, amit tehát sikeresen elért!