Home Még több foci-vb Játékvezetők Anthony Taylor

Anthony Taylor

A játékvezető pályafutása 2002-ben kezdődött, amikor egy alsóbb angol ligában vezetett meccseket, majd haladva előre a ranglétrán, elérte a Premier League-t is, 2010-től kezdődően tevékenykedve a legrangosabb brit szinten. Többször is igazi mélyvízbe került, és vitatható döntéseket hozott, nagy port kavaró mérkőzése volt például 2014-ben a West Ham – Liverpool derbi, ahol rendre hibázott, vitatható döntései befolyásolták az eredmény alakulását. A lefújást követően a hazai szurkolók rá is támadtak a stadionból kivezető úton, megvárva a sípmestert.

Volt balhéja José Mourinhóval is, de talán az még emlékezetesebb lehet számára, mikor az Olaszország – Ausztria találkozó előtt az Európa-bajnokságon egy neves olasz lap, a Corriere dello Sport külön cikkben figyelmeztette a szurkolókat, hogy vigyázat, angol bíró fújja majd a sípot! Nem kell ennyire régi emlékeket felidézni, hiszen az elmúlt hónapokban is főszereplővé vált, a Chelsea – Tottenham bajnokit követően, aminek a végén, még a két vezetőedző, Thomas Tuchel és Antonio Conte összetűzését is le kellett reagálnia.

Évente olyan 40-50 mérkőzést kap, ezeken az utóbbi években megközelítőleg 3.2 – 4 között oszt ki sárga lapot átlagosan, pirosból pedig ezalatt a meccs mennyiség alatt 7 – 10 darab figyelhető meg. Nem fegyelmez annyira a kártyáival, de az is igaz, hogy nagyobb port kavaró fellépései is jelzik, nem a legjobb bíró a világon. Ezt talán az is mutatja, hogy igazán top meccset még nem vezetett, talán az európai szuperkupa tekinthető eddigi csúcsnak nála.

Anthony Taylor által vezetett mérkőzések

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
nov 28. Dél-Korea 2 - 3
(0 - 2)
Ghána M4
dec 1. Horvátország 0 - 0
(0 - 0)
Belgium M4