Első hivatalos mérkőzését 1921-ben játszotta Costa Rica, akkor egy 7:0-s győzelemmel nyitottak, és talán egy sokkal fényesebb jövőben reménykedtek. Jó időszakuk volt az 1950-es és az 1960-as években, ekkor Mexikó mögött a közép-amerikai régió második legerősebbjének számítottak. Aztán visszaesés következett, és 1990-ben kijutva a világbajnokságra, elindultak egy jobb úton, amiben ugyan vannak megszakítások vb-részvételben, de szinte állandó szereplői a legnagyobb válogatott viadalnak.
Costa Rica szereplése a korábbi világbajnokságokon
1990-ig nem szerepeltek a világbajnokságon, aztán az első kijutásukat mindjárt megkoronázták egy nyolcaddöntővel. Brazília, Skócia és Svédország társaságában sikerült elérni a második helyet, aztán Csehszlovákia szórt egy négyest nekik az egyenes kieséses szakasz első körében. Ennek ellenére szép debütálás volt, 2002-ben és 2006-ban nem is sikerült felülmúlnia Costa Rica ügyes lábú fiainak. De aztán 2016-ban olyan jött, amire még az akkoriban a világ legjobb kapusai közé törő Keylor Navas sem gondolt!

Uruguay, Olaszország és Anglia mellé kerültek a D-csoportba, amit akkor mindenki halálcsoportnak tartott, bár kizárt, hogy Costa Rica lesz a halálosztó. Mindenkire rácáfolva, talán a saját elvárásaikra is, megnyerték a csoportot. Nem véletlenül, meg épphogy, hanem magabiztos teljesítményt nyújtva, két győzelemmel és egy döntetlennel. Görögországot kapták a nyolcaddöntőben, a mérkőzés hosszabbítással és büntetőpárbajjal végződött. Costa Rica végül továbbjutott, majd kísértetiesen hasonló meccs következett Hollandia ellen, de a negyeddöntő végén nem volt szerencséjük a büntetőkkel. Alapvetően a hasonlóság oka a defenzív játékuk volt, amivel meglepték az akkor még vígan nyargalászó és támadgató focivilágot.
Hogyan jutott ki Costa Rica a vb-re?
Hiába telt el sok esztendő, azért a stílusuk nem változott sokat. Ha megnézzük a selejtezők alatti teljesítményüket, akkor végképp erre juthatunk. Mindössze 13 gólt szereztek a 14 selejtezős forduló alatt, tehát kevesebb mint egy gólos átlaggal kijutottak a világbajnokságra. Más kérdés, hogy ez a góltalanság azért problémát is okozott a végén, hiszen pontegyenlőséggel zárták a csoportot, az amerikaiakkal együtt, és csak azért kerültek hátrébb sorolásra, mert a gólarányuk rosszabb volt, mint az USA-nak. Ezért is kellett pótselejtezőt játszaniuk, tehát a hiányzó találatok azért megbosszulhatták volna magukat.

Az első négy meccsük a selejtezők alatt, ellenféltől függetlenül, ezt figyeld: az eredmények 0:0, 0:1, majd 1:1, aztán 0:0 megint! Aztán hatalmas meglepetésre jött néhány overes találkozó, de mindenki nyugodjon meg, játszottak még 0:0-ra végződő mérkőzést, például Mexikóban a sorozat vége felé közeledve. A zóna legjobb csapatába, mármint a selejtezős All Starba bekerült a kapusuk, Keylor Navas, és egy védőjük, Francisco Calvo, illetve egy támadójuk is, Joel Campbell. Azért ezek beszédesek, mint ahogy az is, hogy a pótselejtezőn Új-Zéland ellen 1:0-s győzelmet értek el, így jutottak ki a világbajnokságra!
Az costa-ricai válogatott taktikája és kulcsjátékosai
A labda nélküli kontroll jellemzi a csapatuk játékát, tehát meglehetősen effektív módon bánnak a játékszerrel, ha náluk van, minden bizonnyal előre fele irányuló akció fog következni. Azt a kevés helyzetet pedig nagyon fontos értékesíteni, hiszen sok lehetőségük nem lesz, pusztán abból kiindulva sem, hogy nincs náluk a labda többnyire. Ezért is lehetett a selejtezős álomcsapatban Joel Campbell támadóként, a fontos helyzetekben eredményes tudott lenni. A védelem nagyon jól működik, kiemelhetünk persze neveket, de alig kaptak gólt, sőt a kapujukat is ritkán találják el, ha pedig kapitulál a védelem, még mindig jöhet a bravúrkapus, Keylor Navas.
A costa-ricai válogatott 2022-es kerete
RG | AS | ON | OFF | SL | PL | FC | FS | KG | IDŐ | |
Kapusok | ||||||||||
Esteban Alvarado | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0' |
Keylor Navas | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 11 | 270' |
Patrick Sequeira | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0' |
Védők | ||||||||||
Bryan Oviedo | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 4 | - | 260' |
Carlos Martínez | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | - | 45' |
Francisco Calvo | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 0 | 6 | 0 | - | 180' |
Juan Pablo Vargas | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 90' |
Kendall Waston | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | - | 225' |
Keysher Fuller | 1 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | 2 | 4 | - | 253' |
Óscar Duarte | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | - | 270' |
Rónald Matarrita | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | - | 26' |
Középpályások | ||||||||||
Álvaro Zamora | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 30' |
Anthony Hernández | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Brandon Aguilera | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 2 | - | 90' |
Bryan Ruiz | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | - | 30' |
Celso Borges | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 2 | 0 | - | 249' |
Daniel Chacón | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 1' |
Douglas López | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Gerson Torres | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 8 | - | 64' |
Jewison Bennette | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | - | 103' |
Roan Wilson | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 1' |
Yeltsin Tejeda | 1 | 1 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | - | 269' |
Youstin Salas | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 47' |
Csatárok | ||||||||||
Anthony Contreras | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 1 | - | 125' |
Joel Campbell | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 3 | 11 | - | 269' |
Johan Venegas | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | - | 73' |
Mire számíthatunk Costa Ricától a világbajnokságon?
Talán a legnagyobb problémájuk, amely nagyon ki fog csúcsosodni a világbajnokságon az maga a gólszerzés. A védelem valószínűleg csukott szemmel is lehoz majd meccseket jól működve, kevés gólt kapva, viszont egyszerűen nem tudnak majd válaszolni a kapott találatokra. Nincsen meg hozzá sem a középpálya, sem a támadósor, ezért sok szerencse kell hozzá, hogy ezzel a kerettel továbbjutást érjenek el. Természetesen cáfoltak már rá előzetes várakozásokra, nagyjából hasonló stílussal, de a legnagyobb baj, hogy nagyjából hasonló névsorral történt ez, tehát az utánpótlás nem érkezett meg. A már megszokott stílusban fognak kiesni a csoportkör végén, csendesen, kevés izgalommal, kevés góllal.