Home Csapatok A csoport Katar

Katar

Katar házigazdaként készülhet első világbajnokságára. Az országban, amely első hivatalos válogatott mérkőzését 52 évvel ezelőtt játszotta, 80 évvel ezelőtt még nem is ismerték a térségben a labdajátékot. Minden idők legdrágább világbajnokságát rendezhetik, ahol a tisztes helytállás mellett a fejlődés is a céljuk. A csoportjuk nehéznek ígérkezik, de talán egy bravúrra képesek lehetnek.

Katar szereplése a korábbi világbajnokságokon

A katari válogatott egészen 1978-ig vb-selejtezőt sem játszott, hiszen az országban az 1960-as évektől kezdődött meg a labdarúgás terjedése. Addig jóformán csak olyan mérkőzések voltak, amelyet az olajkitermelő vállalatok játékosai egymás között játszottak. Az első vb-selejtezőjükre 1977-ig kellett várni, ahol ugyan általános megdöbbenésre 2-0-ra nyertek, de végül a győzelmük mellett három vereséggel zártak, nem jutottak ki a vb-re.

A ’90-es évekre a csapat már szintet lépett, többször is továbbjutott az ázsiai vb-selejtezők során az első körből. A legközelebb 1998-ban álltak a kijutáshoz, bejutottak a második körbe, ahol Szaúd-Arábia, Irán, Kína és Kuwait voltak az ellenfelek. Az utolsó fordulóban, ha hazai pályán nyertek volna, akkor kijutnak, de végül Szaúd-Arábia győzött, így elmaradt a csoda. A selejtezőkből való kvalifikáció azóta sem sikerült, de érezhető volt a fejlődés az elmúlt évtizedek során.

Hogyan jutott ki Katar a vb-re?

Katar a rendező ország, így nem kellett a selejtezőkkel foglalkozniuk, viszont az elmúlt években több barátságos mérkőzést is játszottak, hol klubcsapatok, hol válogatottak ellen. Érezhetően tudatosan készültek, próbáltak olyan meccseket lekötni, amik felkészülést nyújtanak a holland – szenegál – ecuador fémjelezte csoportra. Játszottak Chilével, Ghánával és Marokkóval is, illetve korábban több európai nemzettel (szerbek, szlovénok).

A kezdeti megingások után, már döntetlent tudtak elérni afrikai és dél-amerikai riválisokkal szemben. Ahhoz képest, hogy még az ázsiai zónában sem számítanak domináns csapatnak, ez több, mint jó eredmény. Katar abszolút sötét ló lehet a világbajnokságon, hiszen csak barátságos meccsekre támaszkodhatunk velük kapcsolatban. Esetleg még táptalajt adhat a 2021-es Arab Kupa is, ahol a harmadik helyet szerezték meg, de ez csalóka dolog, mert Egyiptom és Tunézia sem nevezte legjobbjait a tornára.

A katari válogatott taktikája és kulcsjátékosai

Tegye fel az a kezét, aki fejből egy katari vb-kerettagot tud mondani? Valószínűleg az mindent elmond a rendező ország labdarúgó történetéről, hogy inkább az edzők voltak ismertek, mintsem a játékosok. A közel 50 év alatt, 17 különböző ország szakembere irányította a csapatot, így eléggé sokféle hatás érte a katari játékosokat. Az sem mellékes, hogy Katar nem egy nagy ország, így a labdarúgók kapcsán a merítési lehetőség is eléggé kicsi. Ami viszont van Katarban, az temérdek pénz, így Sepp Blatter (egykori FIFA-elnök) elmondása alapján, vásároltak maguknak egy vb-rendezést, illetve egy komplett válogatottat is.

Érdemes a világbajnokságra készülő katari játékosok között megnézni, kik azok, akik az Aspire Academy-n végeztek, mert ez volt az a program, amely világszerte rengeteg kritikát kapott, hogy Afrikából importálnak gyerekeket, akik később katari állampolgárok lesznek. Egyiptom, Ghána, Algéria, Szudán, Portugália, Bahrein, Franciaország és Szudán, ahonnét a válogatott játékosai származnak. A keret, amiről szinte semmit sem tudunk, hiába próbálják úgy beállítani a különböző oldalak, mintha pontosan tudnák, kik a katari játékosok, jóformán semmilyen adatunk nincsen róluk.

A katari válogatott 2022-es kerete

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Meshaal Barsham 0 0 0 0 0 0 0 0 5 180'
Saad Al Sheeb 0 0 0 0 1 0 1 1 2 90'
Yousef Hassan 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Védők
Abdelkarim Hassan 0 0 0 1 0 0 1 4 - 270'
Bassam Al-Rawi 0 0 0 0 0 0 1 2 - 90'
Boualem Khoukhi 0 0 0 0 0 0 1 5 - 270'
Homam Ahmed 0 0 0 0 1 0 5 8 - 262'
Ismaeel Mohammad 0 1 2 0 1 0 1 6 - 174'
Jassem Gaber 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Musab Kheder 0 0 0 0 0 0 0 1 - 6'
Ró-Ró 0 0 0 1 0 0 4 5 - 262'
Tarek Salman 0 0 0 0 0 0 0 0 - 8'
Középpályások
Abdulaziz Hatem 0 0 1 0 0 0 4 1 - 196'
Ali Assadalla 0 0 0 0 0 0 0 0 - 27'
Assim Madibo 0 0 0 0 1 0 1 1 - 153'
Karim Boudiaf 0 0 0 0 1 0 2 1 - 185'
Mohammed Waad 0 0 0 0 0 0 1 0 - 28'
Mostafa Tarek 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Salem Al-Hajri 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Csatárok
Ahmed Alaaeldin 0 0 0 0 0 0 0 0 - 6'
Akram Afif 0 0 0 1 1 0 2 6 - 270'
Almoez Ali 0 0 1 1 1 0 2 2 - 224'
Hassan Al-Haydos 0 0 1 0 0 0 4 0 - 206'
Khalid Muneer 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Mohammed Muntari 1 0 1 1 0 0 1 2 - 63'
Naif Al-Hadhrami 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'

Mire számíthatunk Katartól a világbajnokságon?

Ez az, amit valószínűleg senki sem tud. A rendező ország általában azért összekapja magát, de Katar esetében teljesen bizonytalan, hogy mire képesek. A csoportjuk nem kimondottan erős, viszont taktikailag felkészült nemzetek az ellenfeleik, akik nem fogják félvállról venni a meccseket. Ha a riválisok kicsit is koncentrálnak, akkor Katar rúgott gól nélkül fog kiesni, mert Szenegál és Hollandia védekezése jó, de Ecuadorra sem lehet panasz. A katari védekezés felemás, képesek bravúrokra, de barátságos meccsekből és arab kupasorozatokból felesleges kiindulni. Van egy sejtésünk, hogy itt lehet minden rivális dacból is odateszi magát, hogy a közeljövőben a hasonlóan összevásárolt nemzeteket elriasszák az ilyen jellegű világbajnoki kvalifikációtól (megvesszük a vb-rendezést).