Kezdőlap Elemzések A joga bonito diadala

A joga bonito diadala

30
0

Brazília könnyedén győzte le Dél-Koreát, örömjáték volt. A 2000-es évek és a Ronaldinho-féle joga bonito jutott róla eszünkbe. Mi vezetett oda, hogy az addig rendkívül fegyelmezett ázsiai ország ilyen pofonba szaladt bele az első 45 perc során?

Az újragondolt joga bonito

Amikor kiderült, hogy Brazília – Dél-Korea nyolcaddöntőt rendeznek, akkor még nem lehetett sejteni, hogy az alapjáraton rendkívül fegyelmezett Paulo Bento és együttese, ilyen komoly pofont kapnak. Ennek az egyik fő oka volt, hogy Neymar játszott. Tite ezen döntése volt az úgynevezett game changer szituáció, ugyanis láthatóan Bento taktikailag nem így készült.

A videóban látható majd, hogy alapjáraton egy 4-4-2-ben gondolkozott Dél-Korea, masszív középpályás szűréssel, de nem voltak felkészülve egy irányítóra. Neymar ugyanis amellett, hogy balszélső, tud irányítóként is játszani. A brazilok a 4-4-1-1-es felállással azt érték el, hogy lett egy holt térben mozgó játékosuk a dél-koreai középpálya és védelem között.

Ha kellett, akkor Neymar visszalépett a középpályára – ezzel ott alakítottak ki a brazilok létszámfölényes helyzeteket -, ha viszont Richarlison mellett volt rá szükség, akkor a támadósorba ment előre. Sokszor húzódott a szélek felé is, így nagyobb mozgásteret biztosítva Raphinának és Vinícius Jr.-nak. A PSG klasszisa mellett azonban még az is segítette Tite dolgát, hogy több univerzális játékossal is rendelkezik.

Richarlison bármikor visszalép a középpályára, képes szélsőként vagy akár középpályásként is játszani, ahogyan Paquetá és Danilo is több poszton bevethető. Ezzel teljesen megzavarták a rendszerben gondolkozó dél-koreai játékosokat, akik nem tudták eldönteni, kit kéne pontosan fogniuk. A brazilok bármikor képesek voltak váltani öt támadós felállásra, ezzel szétzilálták a négy védőből álló ázsiai hátsó alakzatot.

Átmenet védekezésből támadásba

Brazília egyik előnye, hogy pillanatok alatt képes kontrákat vezetni. Labdabiztos játékosokkal rendelkeznek a védelemben, akik ráadásul pontos hosszú labdákat tudnak adni az elől lévő játékosok irányába. Fontos kiemelni, hogy a támadóik sokat mozognak, visszalépnek labdákért, így megkönnyítik a védők dolgát is. Tite jól felépítette a csapatot, mindenkinek megvan a helye a kezdőben.

Papíron öt kiváló védő van egyszerre a pályán, egy amolyan box-to-box középpályás (Paquetá), aki ha kell, visszamegy védekezni, ha pedig úgy adódik, rögtön az ellenfél kapuja előtt terem, de érvényes ez Casemiróra is. Mindkét zónában (saját és ellenfelük kapuja előtt) képes gyorsan létszámfölényes helyzetet teremteni, ez a sikerük kulcsa.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org