Home Még több foci-vb Játékvezetők César Arturo Ramos

César Arturo Ramos

A rutinos mexikói játékvezető már 38 éves, minden bizonnyal utolsó világbajnokságára készül. Alig töltötte el a 23-ik évét, amikor bemutatkozhatott a kemény mexikói első osztályban és rögtön az első meccsén, a 15. percben kiállított egy játékost. Az elmúlt évek során egyértelműen ő volt a régió kiemelkedő bírója, vezetett meccset a 2018-as világbajnokságon (bekerült az egyenes kieséses szakaszba), de a klubvilágbajnokság döntőjét is rábízták.

Arany Kupára és Ázsia-kupára is meghívták, amit lehetett erről a kontinensről, azt valószínűleg elérte, példakép lehetne a többiek számára. Az elmúlt hónapokban volt egy elemzés róla, ahol azonban komolyan ekézték eddigi munkásságát. Felhívták egy olyan tendenciára a figyelmet, ami valós probléma, miszerint elveszítette hitelességét. A játékosok többsége kiabál vele, nem tud fegyelmet tartani a pályán, rendre rossz döntéseket hoz.

Az ESPN elemzője kiemelte, hogy nem képes már kontrollálni a mérkőzéseket Ramos, előfordult olyan találkozó, ahol három kiállítás volt, több alkalommal is indokolatlanul fújt be büntetőt vagy adott sárga lapot. Sok esetben ő maga kelti a feszültséget a hibás döntéseivel. Mexikóban is sokan elégedetlenek a bíróval, de kis túlzással, nem volt más opciójuk a vb-re. Lehetséges, hogy az elemzőnek nagyon sarkos volt a véleménye, mindenesetre Ramos meccseire érdemes lesz figyelni, főleg, ha két agresszív csapat lép pályára, akik hajlamosak sokat szabálytalankodni. Ebben az esetben biztos lehet a kiállítás!

César Arturo Ramos által vezetett mérkőzések

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
nov 22. Dánia 0 - 0
(0 - 0)
Tunézia M4
nov 27. Belgium 0 - 2
(0 - 0)
Marokkó M4
dec 6. Portugália 6 - 1
(2 - 0)
Svájc M4
dec 14. Franciaország 2 - 0
(1 - 0)
Marokkó M4